Első fejezet

Dick

Az italomba kortyolva néztem végig a bulizok közt, akik mámorosan tekeregtek a cikázó fényben. A helyet jól ismertem, heti párszor benéztem, hogy minden rendben ment-e, persze nem sokat foglalkoztam vele, akkor sem, mikor felkerült az újságok legjobbjai közé. Nem azért vettem meg, mert annyira felakartam volna vágni valakinek is, hogy feltudom javítani az épületet. Belegondolva, még mindig nem értettem, miért is adtam a fejem arra, legyen egy discom, de ha már megvolt, hagytam üzemeltetni.

Oldalra pillantva láttam, ahogy a kidobom ismét elküld két lányt, akik a VIP részre akartak feljönni. Utáltam az ilyen nyomulós libákat, nagyon akartam volna valamit tőlük, intek a nagydarab férfinek engedje be őket, de az igazat megvallva egyik sem ragadott meg. Lehet ez volt az oka, hogy még mindig egyedül voltam, majd harminc évesen. Mit tudtam én felmutatni? Egy discot? Egy nyomorult életet, nagy tetőtéri lakással? Egy olyan elcseszet életet, amiben csak a munka volt, semmi szórakozás? Ez voltam én. Dick Marssal, aki követte az apja nyomdokait, és beállt az üzleti világba, még sem csinált semmit soha.

Az újságok már azt találgatták nem vagyok-e meleg. Na, kösz.

– Esküszöm, az a csaj ma éjjel körülöttem fog így tekeregni. – mondta a mellettem ülő. Inkább gyerek, mint férfi, miközben az öklébe harapót.

Az éjszaka folyamán, negyedszer hangzott el ez a mondat és csak egy órája ülhettünk bent.

Egyetlen legjobb barátom Freddy, nagy nőcsábász, de soha senki nem marad mellette egy hétnél tovább, mikor a lányok rádöbben a srácnak semmi elképzelése a jövőjét nézve faképnél hagyják, vagy csak Freddy lép le.

Leginkább velem van, akkor is, ha már tele van a tököm vele, még sem szólok érte. Ő legalább elvisel, lehet erre céloznak az újságok is. A pletykarovatok, amik jobban ismerik az életem, mint saját magam.

Freddy meglökte a vállam, mikor nem feleltem neki, majd a szőkés hajába túrva jobban összekócolta.

– Melyik? – kérdeztem, a táncparkett felé sem nézve, mikor magyarázni kezdte merre látom meg a kiszemeltjét. – Ja, jó lesz. Vagy vársz még félórát, és lesz jobb. – feleltem, az üvegért nyúlva, hogy újabb adagot töltsek magamnak.

Freddy a középső ujjával tolta fel vastag, fekete keretes szemüvegét, kifejezve felém, mekkora egy bunkó is vagyok.

Mit tagadtam volna, mikor jobban ismer még a saját bátyámnál is. Charlie-t inkább lehetett Casper-nek nevezni, mint sem testvérnek. Soha nem volt ott mellettem, mikor szűkségem volt rá. Jött és ment az életemben, nem foglalkozva a kis testvérrel, aki a nyomdokaiba akart lépni. Milyen egy szánalmas alak is vagyok. Megakarok felelni apámnak és a bátyámnak, akik azt sem sejtik még élek. Anyám nem adná le a drótot nekik, mikor hol látott, nem is ismernének meg, és a slussz poén, egy épületben dolgozom velük.

– Holnap mennünk kell a jótékonyságra. – lökött meg újra a barátom, hatalmas barna szemekkel meredve rám, mit is felelek rá.

– Még egy nyomorult este. Ebben a hónapban már a második. – morogtam, egy kortyra kiittam a poharam.

– Meg kell jelennünk. Tudod a szabályt.

Hogyne tudtam volna, hatalmas vita közt keletkezett, mikor anyám mindennek lehordott, mert nem jelentem meg, támogatva a családot, ez pedig rossz fényt vetett ránk.

Egyik italom a másikat követte, beletemetve az önsajnálatomat.

Talán komolyabban elkellet volna gondolkodnom a pszichologikuson, kibeszéljem magamból a gondjaim, de ha már én nem tudtam elfogadni magam, akkor egy vadidegen mit tudott volna velem kezdeni? Semmit.

– Hozol vagy hozzak még egy üveggel? – kérdeztem, mikor kiöntöttem az utolsó cseppet is a poharamba.

– Mennyünk inkább bulizni. Melletted én is depressziós leszek. – nevette el magát.

– Barom. – morogtam felkelve a fotelből.

A kidobó félre állt, mikor felé indultunk, hogy a csigalépcsőhöz hasonló lépcsőn lesétáljunk.

Az ugráló, tekergőző tömegben én is csak egy személy voltam a többivel. Átlagosnak tűntem, nem másnak.

Valaki a karom után kapót, maga felé rántva. A mellkasomnak egy fekete hajú lány simult, kígyózó mozdulattal behullámoztatva a testét.

Szem forgatva indultam tovább a pult felé, kihúzva a karomat a felém nyúlóktól.

A pulthoz érve, tenyérrel ütögettem a márvány felületet, várva valaki oda jöjjön és végre kiszolgálja a főnököt, de nem is hederítettek rám a mögötte serénykedő csajok.

Megfordulva keresni kezdtem Freddy-t, aki lemaradt a fekete hajú lánynál, és már tudtam mi lesz a vége. Az én káromra rúgatja be a csajszit, majd felcipeli valamelyik lakásba, hogy reggel könnyebben dobja ki, azzal: neki is mennie kell.

Mellettem zihálva furakodott a pulthoz, egy szőke fej, integetve a pult mögötti pincér lányoknak, majd mikor nem szolgálták ki, felém nézet.

– Pocsék itt a pincérek munkája. – mondta, és felvontam a szemöldököm.

– Nem vettem még észre. – válaszoltam.

Kékes szemei, végig járták a testem, majd elfordult tőlem ismét integetve a lányoknak.

– Mit kell itt tenni egy italért? – motyogta.

– Mit innál? – hajoltam közelebb hozzá. – Minden attól függ.

– Igazán? – fordult vissza felém. – Mit ajánlasz? Mit kérjek, ha végre valaki idetolja a képét?

– Mit adsz, ha azonnal megkapod, amit rendelek neked? – kérdeztem vissza.

A lány elgondolkozott, a vastag ajkai mosolyra húzódtak.

– Kapsz egy puszit az arcodra. Ha viszont nem, te állod az italt.

– Amúgy is én álltam volna. – morogtam, szinte csukot szájal. – Adelina! – kiabáltam el magam, az egyetlen lány nevét, akit tudtam, hogy kicsoda.

A vörös hajú lány felkapta a fejét, otthagyva a kiszolgálóban lévő vendégét, és felénk sietett.

– Te törzs vendég vagy? – mosolygott fel rám a lány.

– Valami olyasmi. – válaszoltam, és döbbenetemre megrándult az ajkam. A lánynak fogalma sem volt róla ki is vagyok, és ez egyre jobban tetszett.

– Dick. – szólított meg Adelina. – Nem is tudtam, hogy bejössz, ha tudom, elkészítem a részleget.

– Onnan jövök. – válaszoltam, a szemem nem véve le a lányról.

– Nem volt fent senki? – kérdezte, a hangjában az ijedség csengett ki. Nem hibáztattam érte. Ha bejöttem, elvártam, hogy figyeljenek rám és a vendégeimre, azaz Freddy-re. – Bocsánat, én…

Felemeltem a kezem, a lányba fojtva a szót, majd felé fordultam.

– Semmi gond Adelina. Kérlek készíts a kis hölgynek valami erőset és finomat. Írd a számlánkhoz, és az esti fogyasztásukat.

– Köszönöm, de nem…

– Szeretném. – fordultam vissza felé, belevágva a szavába. – Te már tudod a nevem. Én is megtudom a tied?

– Találgass, és ha kitaláltad bólintok.

– Ez kicsit nehéz lenne, nem gondolod? – nevettem el magam.

– L-el kezdődik. Ennyit segíthetek.

– Ez még akkor is több száz név lehet.

– Akkor gyorsan kezd el, mert hozzák az italom.

A füléhez hajoltam, beszívva az illatát, miközben halkan megszólaltam. – Lizzy.

– Nem. – felelte, kapkodó lélegzettel.

– Lynetta.

– Nem. – suttogta a fülembe.

Behunytam a szemem, ahogy elképzeltem más körülmények közt teszi ezt, más szavakkal.

– Lizbeth.

– Komolyan egy Lizbeth-nek nézek ki? – kuncogta el magát, a homlokát a vállamhoz nyomba. – Muris egy fickó vagy.

– Dick, az ital. – csendült fel Adelina hangja, és elhúzódtam a lánytól.

– Köszönöm. – mosolygott Adelina-ra, majd felnézet rám. – Ha kitaláltad szólj. – mondta, ahogy lábujjhegyre állva, megpuszilta az arcom. – Köszönöm az italt, Dick.

Elindult a táncolok felé, én pedig imádkoztam nézzen vissza rám, de nem tette, még nem ért el Freddy és a fekete hajú lányhoz. Visszapillantott, eltűnve a barátom takarásában.

– Ha ide jön. – fordultam Adelina felé. – Ő az első akit kiszolgálsz. – mondtam komoly és mély hangon. – Felőlem az atya úr isten is lehet a vendéged, ő az első, az italait pedig a számlámhoz írod.

– Rendben. – bólintott. – Neked a szokásos?

– Kérlek.

A táncolókat néztem, hátha újra látom, de ő eltűnt a tömegben, beleolvadva a sötétségbe.

Megragadtam a poharam, mikor a lány letette elém, elindulva a táncolok közt kortyolgattam, keresve a szőke szépséget, még sem akadtam a nyomára. Akkora nem volt az egész épület, hogy elnyeljen egy lányt. Megállva a közepén, a poharam felet kerestem. Pillanatokkal később egy kéz jelent meg a mellkasomon, hátulról nekem simulva.

Megragadtam a törékeny csuklót, hangosan felsóhajtva készültem elküldeni a lányt. Megfordulva a szőke mosolygott fel rám, nekem simult, megtekerve a csípőjét, olyan köröket leírva, amit sosem láttam még.

A nyakamhoz tettem a kezét, megragadva a derekát, hogy követni tudjam a mozdulatot.

A lány mosolya vigyorrá szélesedett, gyorsítva a ritmusán. Megperdülve az alfelemnek nyomta a fenekét, előre dőlt, behullámoztatva a testét, oly módon, amitől a farkam megrándult a nadrágomban, még nekem dörgölőzött.

Mikor ismét felegyenesedett, az álla alá nyúltam, hátra hajtva a fejét, kényszerítve, rám nézzen, miközben a zenére mozgattam a testünket.

– Áruld el a neved. – motyogtam a füléhez hajolva. – Tudnom kell.

– Találd ki. – nevette el magát.

A kezeit a nyakamhoz érintette, lefelé haladva, majd vissza.

A lányt figyeltem, mikor egy másik vékony kéz nyúlt el két táncoló közt, megragadva az övét.

– Mennünk kell. – szólalt meg a vékony hang, és felé kaptam a fejem, megragadva a lány derekát, visszarántva a mellkasomhoz. A fekete hajú fiatal lány, legyintett egyet a kezével, otthagyva minket.

– Mennem kell. – fordult felém a lány.

– Haza viszlek. – ajánlottam fel neki. Nem akartam elengedni, tudnom kellett róla mindent. – Jó leszek, ígérem.

– Hamarosan találkozunk. – vigyorodott el. – Csinos legyél akkor is.

Elhúzódott tőlem és a karja után kaptam.

– Mikor? – kérdeztem. – Hol?

– Akkor mikor nem is számítanál rá. – nevetett fel, ismét elindulva a lány után.

– A neved legalább mondd meg. – fontam össze az ujjainkat, mikor végig húzta a felkaromon.

– Lenna. – felelte, kiszakítva az ujjait.

A táncolok közt figyeltem, miként távolodik a kijárat felé.

– Lenna. – suttogtam, mikor végleg eltűnt előlem.

Lenna

A rock zene csak bömbölt a kocsimban, ahogy a dugóban álltunk. A kormányt ütögetve ordítottuk a húgommal a szöveget, nem foglalkozva vele, mit szólnak a körülöttünk lévők. Soha nem is érdekelt minek néztek minket, mi jól éreztük magunk és csak ez számított.

Mia felém fordulva énekelte a refrént, enyhén előre dőlve. Szép kék szemeit, elrejtette a napszemüvege, fekete haja szétomlót, bekeretezve az arcát. Az új frizurája kleopátrásra sikerült, ami nem illett a vékony arcához, de nem szóltam neki, mikor megkérdezte, milyen lett.

Feljebb toltam az orromon a napszemüvegemet, előrébb állva a sorban.

Már megkellet volna szoknom a dugókat, de a kis város után furcsa lett, a nagy város. Alig egy hete költöztem vissza, de már vágytam a régi munkámba, pedig, hogy fel voltam villanyozva, az új lehetőségek miatt, erre Ott ültem a kocsimba valami régi zenét énekelve a húgommal, albérletbe kellett költöznöm még a nekem szánt szoba el nem készül, és a legrosszabb, hogy munka nélküli voltam.

Apa beígért állom állása, miszerint titkárnőnek felvesznek, csak addig tartott még fel nem mondtam a régiben. Mikor megérkezett az utolsó doboz holmim is, kinyögte még sincs állás.

Mia lehalkította a zenét, és felém fordult az ülésében.

– Mai haditerv. Elmegyünk a vacsira, vigyorgunk, mint a sült bolond, utána házibuli az osztálytársaimnál.

– Remek. – bólintottam előrébb araszolva. – Ma nem iszok. Még mindig az napos vagyok, ki kell józanodnom hétfőre. Meghallgatásra megyek.

– Oksa. A ruhát apa állja, ha szolidak leszünk, nem feltűnőek.

– És ez mit takar nála? – kérdeztem, hangosan elnevetve magam.

Két évet sikerült a családtól távol töltenem, ami a világomat jelentette. Nem kellett senki más szabályai szerint élnem, csak a saját felállított határaimat betartani. Buli minden hétvégén, munka hétköznap, de akkor is a barátokkal tölteni az estéket. Élni az életedet, mintha minden napod lenne az utolsó.

– Az a lényeg, hogy a segged és a cicik ne legyenek ki.

– Szóval apáca ruha. Azt várhatja. – vigyorodtam el.

– Tetszett az este? – kérdezte, az arcom figyelve.

Rámosolyogtam, remélve ezt a témát nem feszegeti túl. – Nagyon jó volt, köszönöm húgi.

Az elmúlt napjaim minden pillanatát megtervezte, minél több időt legyünk együtt. Az estével sem lett volna bajom, ha a barátnőjét nem hozza, akit már az első perctől kezdve nem szívleltem. A kényeskedő hangja, ahogy mindenbe bele okoskodik, elmondva a saját véleményét, akkor is, ha arra senki nem kíváncsi, arról már nem is beszélve, hogy az éjszaka folyamán öt discot jártunk meg, mindegyiket ő választotta, majd mikor elvoltam egy férfival, már menni is akart tovább.

– A mai este szuper lesz. – mondta, ugorva egyet az ülésen. – Alig várrom, hogy megismerd a barátaim. Imádni fogod őket.

Az útra néztem, ne kelljen már válaszolnom. Nem tudtam elképzelni huszonöt éves fejjel mit imádhatok a húsz éveseken. Nem volt vele bajom, ha fiatalabbal bújtam ágyba, ha az nem maradt a nyakamon. Az alap törvényem nem kávézunk a másik lakásán, az kötödésekkel jár, ami kapcsolatba vezet, az pedig bonyodalomba.

Visszahangosítottam a zenét, a húgom felé fordulva énekeltem, de ő csak gyanakodva nézet rám, mégis megmozdult a szája, mikor elvigyorodtam.

Mia csak váltogatta a zenéket, keresve a megfelelőt, még nem leparkoltam a belváros egyik negyedébe, végre túl legyünk az estélyi ruha vásárláson.

Összekarolva haladtunk a sétáló tömegbe, megnézve a kirakatokat, majd az egyikbe belépve már tudtam milyen lesz az elképzelésem.

Nem voltam jártas az ilyen vacsorákban, ez a húgom világa volt. Én egy szakadt farmerben is bementem az elegáns éterembe, ha tudtam, hogy a barátaim ott vannak. Nem érdekeltek a vacsorák, a kerti partik, de itt apám szabályait kellett követni.

Nem volt nagy ember vagy ehhez hasonló. Egy egyszerű ügyvéd volt, de azt szívvel lélekkel végezte, szerette a hívatását, és szomorúan fogatta, mikor mi nem követtük az útját. Anyánk is titkárnőként dolgozott apa mellett, az ő munkája jobban megfogott minket, mint sem egy irodában ücsörögjünk, olyan emberekkel találkozzunk, akiket nem is akartunk látni.

A hatodik üzlet után mondtam, hogy a következő ruha ha törik, ha szakad az marad. Ezt még háromszor elmondtam, mire megtaláltam az igazit. A pezsgő színűt, ami egész a földig ért, a háta a derekamig kivágva, míg az eleje a mellem völgyéig. Azonnal beleszerettem, és nem érdekelt apámnak tetszeni fog vagy sem.

Mia-t a házunknál tettem ki, sietve, hogy elkészüljek az estélyre.

A panelháznál, amiben a picike lakást béreltem, az alagsori parkolóba hajtottam, majd lezárva a kocsit, indultam a lift fel.

Apámnak már az sem tetszett, hogy nem a puccos, medencés házába akarok beköltözni, hanem külön lakást kerestem magamnak, remélve a szobám sosem készül el.

Nem volt gondom az otthonukkal, amibe nem is olyan régen költöztek be, de az a rengeteg ablak, a sok zöld növény, amitől úgy nézet ki, mint egy meleg házas botanikus kert, zavart és ez csak a legszebb jelző, amit rátudtam mondani.

Én megvoltam elégedve a két picike szobával, amit kitudtam bérelni. A kis konyhámmal, a fürdőmmel, azzal, hogyha belépek, mindjárt a napaliba lyukadok ki, és nem kell attól tartanom, hogy a ház valamelyik zugában eltévedek.

Kilépve a liftből, már meghallottam a bömbölő zenét, amit a szomszédom fia ordítottat, ki idegelve a körülötte élőket. Engem nem zavart, jóformán csak aludni jöttem haza, de mikor ezt délelőtt kilenckor elkezdte, mikor a legjobbat álmodtam, igen csak bepöccentem rá.

Mélyen szívtam be a levegőt, majd fújtam ki, megindulva az ajtóm fel. Benyitva a közeli szék karfájára dobtam a ruhát, ne gyűrődjön, majd lehajoltam a postámért, amit csodálkozva néztem, hogy szerencsétlen postások még szombaton is dolgoznak. Széthajtva a papír lapot, össze is gyűrtem kihajítva a szomszéd nő bocsánat kérését, mert lehordtam a fiát a zene miatt.

Kapkodva mostam meg a hajam, majd szárítottam be, közben felkenve a sminkem, mindezt úgyhogy a váltós ruháimat kikészítettem, ha haza jöttünk, ne akkor keresgéljem.

Pontban este hatkor szólt fel apám, hogy a kocsiban várnak az épület előtt. Már felkészültem a kritikára, amit tőle fogok kapni, a visszavágón gondolkodtam a lefelé úton, remélve úgy tudom ezt megtenni nem sértem meg túlságosan.

Az új fekete kocsija felé haladva, azon merengtem, miért kell ennyire felvágni, ha jobban megy a munka. Új ház, új kocsi, mint egy új gazdag, aki nem tudd mit kezdeni a pénzével.

Mia kilökte a hátsó ajtót, hatalmas vigyorral nézet ki és a szám belsejét kezdtem harapdálni, ne vihogjam el magam. Beszállva, apám csak a visszapillantó tükörbe nézet, nem dicsérve meg, milyen jól is nézek ki.

Apám az ötvenedik életévébe lépet, ami nem is látszik meg rajta. Akár egy jól tartott negyvenes. Fitt és üde, de a hajában már a megjelentek, az ősz tincsek, amit hajfestékkel takart el, akár csak Mia, a szőkés hajár feketére festette minden második héten.

Anyám hátrafordulva elmosolyodott, mikor ránk nézet, és újra kisgyereknek éreztem magam. Mint mikor a nagyiékhoz készülődtünk, hogy együtt legyen a család egy vasárnapi ebédre. A szívemben a nagyszüleimet kezdtem hiányolni, akiket sok éve elvesztettünk. Ők mindig megértettek minket, nem szóltak meg minket, mert elkezdtünk egy új stílust viselni, ahogy anyánk sem. A családban ő az örök fiatal. Inkább mondanám egy barátnőnek, mint az anyánknak.

Világos barna haja, szép kontyba fogatta, amitől vékonykás arca, még szebb lett, mint valaha. Mia és én anyánk szemét örököltük. A szép kéket, amit még a színskálán sem tudtam volna megmutatni, és erre voltam a legbüszkébb a testemen.

– Nagyon szépek vagytok. – mondta csendesen, ahogy előre fordult.

Húgival összenéztünk, majd a vigyor elterült az arcunkon. Apánk valamit morgott elől, de már nem is figyeltünk fel rá. Mia-val a hasonló ruhánkban gyönyörködtünk. A húgom ugyan olyan színűt vett, de szolidabbat, hogy apa neszólja meg.

Az épületeket figyeltük, még a húgom mesélte mit kell még megnéznünk, hova kell még elmennünk együtt. Miket tervezet be, amire még vagy két hetet szánt.

Kicsit több, mint félóra elteltével, egy kivilágított épületnél álltunk meg, a piros-fehér mellénybe öltöztetett férfi kinyitotta nekünk a hátsó ajtót, míg a társa apám felé sietett, hogy elvigye az autónkat.

Óvatosan szálltam ki, megvárva a húgom, aki belém karolva vezetett a hatalmas üvegajtó felé.

Belépve egy éterembe lyukadtunk ki, ahol az emberek már beszélgettek és kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ahogy mindenkin drága szmoking és estélyi ruha volt. Ez volt az a világ, amibe sosem akartam megjelenni.

Az elhaladó pincér pezsgőt nyújtott felénk, én pedig örömmel fogadtam el. Ittasan talán ellazulhattam, nem éreztem magam annyira feszélyezve,

– Ott van Sophia – súgta a húgom, elindulva a barátnője felé. Miközben engem is rángatott a négyfős társaság felé, amiben egyedül a barátnője volt lány, akin látszott élvezi a figyelmet.

Gyanúm szerint, akkor volt csak jó egy összejövetel, ha ő volt a középpontban, nem más.

Amint megálltunk, hátráltam egy lépést, hagyva őket beszélgetni, míg körbenéztem a teremben, de senkit nem ismertem fel.

Az emberek halkan beszélgettek, kezet fogva a feléjük igyekezővel. Figyeltem anyámékat, ahogy egyik kis társaságról a másikra haladnak, közben figyelve az asztalokat, hol találják meg a nevünket.

A poharam kiittam, levéve az elhaladó pincér tálcájáról egy másikat. Nem is akartam annyira józan maradni az este folyamán.

– Én gyönyörű Lenna-m. – súgta valaki a fülembe, és megfeszültem.

A vállam felet néztem a zöld szemekbe, a borostás arcra, az agyam mélyén kutatva a férfi nevét, akit előző éjjel ismertem meg.

– Helló. – köszöntem a férfira mosolyogva. – Nem gondoltam, hogy itt futunk össze.

– Elhiheted, hogy ezen gondolkodtam én is, mikor kint szivaroztam, aztán megtudtam kinek a lánya is, ez a szépség. – húzta végig az ujját a hátamon.

– Akkor már többet tudsz rólam, mint én rólad.

– Szabad egy táncra? – kérdezte hirtelen, de nem is várta meg a válaszom, már a táncolok felé húzott, menet közben a pincér tálcájára téve a poharam.

A parketten maga felé húzott, az egyik kezét a derekamra téve, még a másikat felemelte mellettünk, lassan lépkedve a dallamra.

– Előre szólók nem vagyok nagy táncos.

– Én nem úgy vettem észre tegnap. – vigyorodott el. – Sőt, mondanám, hogy igenis tudod, hogyan kell felkelteni egy férfi figyelmét.

– Az más. – kuncogtam a vállának nyomva az állam. – Nem kell a két stílus összekeverni.

– Tíz perc és lelépünk. – suttogta a húgom, ahogy ellépkedtek mellettünk. – A fiúk is jönnek.

– Mindig ez lesz, ha találkozunk? – kérdezte a férfi, a fülembe súgva. – Eltűnsz előlem, mint hamupipőke?

– Ha elhagynám a cipőm, tudod kinek kell vissza adnod.

– És, ha én arra kérlek velem szökj el innen, mi lenne a válaszod?

– Az, hogy tuti cukros bácsi vagy.

A férfi felnevetett, amibe szinte beleremegtem.

Közelebb húzott magához, szorítva a derekamon a fogásán.

– Hova mennétek, csak tudjam hol keresselek, ha elmentem innen.

– Még én sem tudom. – válaszoltam. – A húgom barátai szerveztek, valami házibulit, elvileg csak vacsora után mentünk volna, de ő előbb elakar tűnni.

– Ha felajánlom elviszlek oda, elfogadnád? Többet kell tudnom rólad, nem csak a neved.

– Nem nagyon tudok mit mondani. Ha belegondolok, nincs semmi érdekes az életemben. Inkább az a kérdés, te ki is vagy?

– Dick, de ezt már tegnap tisztáztuk.

– És vezetékneved is van, Mr. Dick?

– Te tényleg nem tudod, ki is vagyok. – nevetett fel ismét. – Addig jó, még ez így van. Mi a válaszod, elvihetlek?

– Előbb haza kell mennem, hogy megszabaduljak ettől a kényelmetlen ruhától.

– Rendben. – mondta halkan.

Az arcát az enyémhez simította, csendben lépkedve a zenére. Az emberek körülöttünk, mintha eltűntek volna, és csak ketten táncoltunk volna a tánctéren, egymáshoz bújva, nem foglalkozva senki mással.

Egyik dal követte a másikat, majd egy fiatal férfi lépet mellénk, halkan megszólalva.

– Elnézést. – köszörülte meg a torkát. – Dick, tudsz jönni?

– Ne most Freddy. – nézet rá a férfi. – Nem érek rá.

– Apád keres. – forgatta meg a szemét a fiatalabbik, nagy sóhajjal. – Fontos lehet.

– Rendben. – felelte, összefonva az ujjaink. – Te is jössz. – mosolygott rám. – Nem engedem, hogy eltűnj.

– De a szüleim. – mutattam feléjük. – Inkább hozzájuk mennék…

– Aztán megint elveszítelek szem elől, azt már nem. – rázta meg a fejét. – Freddy, ő Lenna.

– A titokzatos hölgy. – vigyorodott el a férfi. A kezét felém nyújtotta, majd megcsókolta a kézfejem, mikor felé nyúltam. – Sokat hallottam rólad, igaz rövid volt a találkozásotok.

– Valóban? – kérdeztem, de Dick-re néztem.

– Mint mondtam, érdekel az életed. – mondta komoly hangon, ami furcsa volt tőle.

– És az üzletember hang visszatért. – forgatta meg a szemét újból Freddy. – Zárjuk le az estét, és lépjünk meg. Viszket a bőröm ezektől.

Dick a karjába húzta a kezem, mikor a barátja elindult előttünk. A társaság ami felé haladtunk elég nagynak tűnt, reménykedtem benne, feltűnés nélkül tudok meglapulni köztük.

A férfi megállt előttük, megköszörülve a torkát.

– Hadd mutassam be nektek Lenna Stone-t. Lenna, az édesapám Karl. – mutatott az idős férfira, aki nagyon is hasonlított a fiára, öregebb kivitelben.

– Örülök a találkozásnak. – nyújtottam a kezem felé, ő pedig megszorította.

– Nekem az öröm. – mondta elmosolyodva, majd a fiára nézet. – Miért nem hoztad, még hozzánk, hogy ne itt kelljen megismerkednünk?

A férfi megfeszült, megköszörülte újból a torkát, a társaságra csend telepedett egy pillanat alatt, ahogy várták a választ.

– Az én hibám, – szólaltam meg sietve. – sajnos most költöztem másik lakásba és szétszórt lettem, de már készültünk, ugye kedvesem? – néztem fel a férfire.

– Igen, Drága. – mosolyodott el. – Ma akartunk beugorni hozzátok, csak elúsztam a munkával. A bátyám Charlie. – intett az apja mellett álló férfira, aki gyanakodva mért végig magának. Zöldes szemei, égették a bőröm, ahogy rám meredtek, mintha csak tudta volna, hogy hazudtunk. Felé nyújtottam a kezem, ő pedig egy pillanatig még figyelt, majd megszorította.

– Mondd már meg nekem, öcsikém, hol találkoztatok?

– Egy este bejött a discoba, és panaszkodni kezdett a kiszolgálásra. Mit mondjak? Még nem megy a vezetése zökkenő mentesen.

– Én megmondtam, hogy ne vedd meg. – rázta meg a fejét az apja, és a szemem elkerekedett, majd gyorsan összeszedtem magam.

A tulajnak panaszkodtam, milyen rossz is a szórakozó helye. Remek.

Freddy az öklébe köhögött, eltakarva a nevetését. Lemertem volna fogadni, ő az egyetlen, aki élvezi a kínos perceket.

– Ki ez a csinos hölgy? – kérdezte egy nő mögöttünk, és megfordulva néztem rá.

Holló fekete haja kiengedve, apró fonatokkal összefogva, mint valami királynénak, ami illett is a tartásához. A vörös ruhához, ami szinte második bőrként tapadt rá. Az alakját csak kiemelte a csillogó kövek, amit a ruhájára vártak, és megcsillant a fényben, ami rávetült.

– Anya, ő Lenna. Lenna az édesanyám, Victoria.

– Nagyon örülök. – nyújtottam felé a kezem, de ő nem fogatta el. Közelebb lépve, magához ölelt, akár egy anya a lányát.

– Anya. – sziszegte Dick, mikor a nő nem húzódott el tőlem.

– Hallgass, végre bemutatsz nekünk egy lányt.

– Mi… – hallgatott el egy pillanatra. – Mi, csak barátok vagyunk.

– Az nem számít. – legyintett a kezével. – Gyere kedvesem, beszélgessünk. – karolt a kezembe. – A férfiak, csak vitassák meg a saját dolgukat.

– Anya, kérlek. – fogta meg az anyja kezét Dick. – Lenna nem egyedül érkezett. Ne hozz kellemetlen helyzetbe.

– Kivel jöttél, kedvesem? – nézet rám az anyja. – Gondolom, valami udvarlóval, ha csak barátok vagytok. – kuncogott a kezébe.

– A szüleimmel. – válaszoltam, visszanézve Dick-re, segítsen ki.

– Ez csodás. – mondta az anyja. – Akkor ismerkedjünk meg.

– Anya. – szűrte a fogai közt a férfi. – Kérlek. Ne most. Amúgy is indulni készültünk, Lenna valamit otthon hagyott és el kell hoznunk. Utána, bemutatlak a szüleinek.

– Rendben. – válaszolta az anyja. – Siessetek vissza. Vacsora alatt lesz időnk beszélgetni. – fordult felém.

– Az remek lesz. – kényszerítettem mosolyt az arcomra. – Dick, kedvesem, induljunk is, hogy előbb visszaérjünk.

– Gyerünk. – nyújtotta felém a karját. – Később megbeszéljük azt a fontos dolgot. – nézet vissza a társaságra.

Kifelé igyekezve, óvatosan lestem anyámék felé, akik elvoltak foglalva a saját barátaikkal, és szinte kiszaladtam az ajtón, ne is lássanak meg.

– Ezüst BMW. – mondta a felénk igyekező férfinak, aki már szaladt is a leparkolt kocsik felé. – Sajnálom, ami bent történt. Nem gondoltam, hogy ilyen kellemetlen lesz. – suttogta felém sem nézve.

– Nincs gond. – vontam meg a vállam. – A probléma az, hogy a húgom még mindig bent van, és nem tudom hova kell menni a buliba. – nevettem el magam, a vállának nyomva a szám. – A mobilja sincs nála. Vissza nem merek menni, mert akkor anyám kap el, és nincs menekvés.

– Akkor magunknak kell programot kitalálni. – rándult meg a szája. – Vacsora? Ismerek egy nagyon hangulatos kis helyet.

– Benne vagyok, ha nem lesz gond, hogy a nyakadon maradtam.

– Én örülők ennek a legjobban. – felelte, kinyitva nekem az előttünk megálló autó ajtaját.

Beülve a kényelmes ülésbe, becsukta rám az ajtót, megkerülve a kocsit, majd ő is beszállt, és már a gázra is lépet.

Az utunk alatt csak a kérdéseit tette fel, hol tanultam, hol dolgozom, milyen szakmában helyezkedtem el, milyen a kapcsolatom a családommal, és ez így ment még meg nem állt egy picike vendéglő előtt.

Szinte már vallatáson éreztem magam, ahogy ő egyetlen kérdésemre sem felelt, kitérve már kérdezett is vissza, addig nem hagyva békén, még nem válaszoltam.

Belépve a kis vendéglőbe, ledöbbentem, hogy az őszvilágítás annyiból állt, amit a gyertyák fénye nyújtott. Nem voltak lámpák felgyújtva, minden felé a mécsesek, amitől narancssárgára és pirosra festették a belteret.

Dick a felénk siető nőre mosolygott, aki már mutatta is az utat nekünk, tovább egy elzárt terembe, amiben kis bokszok szigetelték el az asztalokat, a zene halkabban csendült fel, hogy a beszélgetők értség a másik szavát, mégis hallják a dallamokat is.

Beültem a padra, ahogy a nő az asztalunk mellett intett, Dick pedig mellém csúszott.

– Marreivel az étlapokat kérjük.

– Azonnal hozom uram. – sietett el a nő.

– Rendben. – fordultam felé. – Most te jössz. Te már szinte mindent tudsz rólam. Én még semmit rólad.

– Mire vagy kíváncsi? – kérdezett vissza mosolyogva.

– Miért nem mondtál tegnap semmit, a discoba? Jézusom, neked panaszkodtam a kiszolgálás miatt, erre te vagy a tulaja.

– Elhitted volna, ha mondom?

– Nem hiszem. – nevettem el magam. – Nem úgy néztél ki, mint egy főnök. Akkor azt áruld el, miért nem akarod megmondani a vezeték neved? Az estélyen a teljes nevemmel mutattál be, de a tieteket nem árultad el.

– Mennyivel fogsz más szemmel nézni rám, ha megtudod, mi a teljes nevem?

– Semmivel. – vontam vállat. – Ha csak nem büntetett előéletű vagy, mert akkor most megyek.

– Nem vagyok az. – nevetett fel. – Soha nem voltam az, ha bár nem egy ostobaságba rángatott bele Freddy, de mindig megúsztuk.

– Akkor mitől félsz? Előbb-utóbb megtudom és ezt te is tudod.

– Nem félek, de tetszik, hogy nem ismersz, hogy annak látsz, amilyen vagyok és nem olyannak, aminek bemutatnak.

– Hmm. – hümmögtem elhúzva a számat, majd suttogva szólaltam meg, közel hajolva hozzá. – Cukros bácsi vagy?

A férfi a szájába harapva nevette el magát, a fülemhez hajolva súgta a szavait.

– Nem, de csábít az ötlet, hogy most az legyek.

– Mennyire? – kérdeztem, levegőt sem véve.

– Nagyon. – felelte.

– Csábító ajánlat. – fordítottam felé a fejem.

– Ahogy mondod. – lehelte.

Elhúzódtam tőle, mielőtt rávetem vetem magam az étteremben. A nő visszaérve letette előttünk az étlapot, és már sietett is tovább végezve a dolgát.

Áttanulmányozva a kínálatot, nem vágytam másra, mint valami egyszerűre, ami nem ejt foltot a ruhámon, ha leeszem magam.

A sült burgonya és a töltött rántott hús, íncsiklandozónak hangzott, de szinte féltem kimondani, mikor a nő rám meredt mit választottam. Dick ugyan azt kérte, amit én, amitől mosolyra húzódott a szám és megtámaszkodva az asztalon felé fordítottam a fejem.

– Mi az? – kérdeztem, mikor a férfi nem szólalt meg, csak engem figyelt.

– Bár soha nem tudnád meg ki is vagyok, és így néznél rám mindig. – válaszolta.

– Egyre ijesztőbb vagy. – vigyorodtam el. – Egyezünk ki, hogy nem nyomozok utánad, de elmondod, hogy ki vagy.

– Valamit szeretnék megtenni előtte, de nem most.

– Mit? – vontam össze a szemöldököm.

– Később. – mosolyodott el.

A vacsoránkat az életem kivesézésével fogyasztottuk el. Dick jókat kacagott a ballépéseimen, mikor elmeséltem neki, miket csináltunk még a gimnáziumi éveim alatt, milyen őrültségekbe másztam bele a barátaimmal, mikor unatkoztunk, ő pedig egyre nyíltabb lett. Elmerte mondani az életében megforduló egyetlen barátját, miket csináltak együtt, mikor fiatalabbak voltak és mertek élni, nem csak a munka korgott körülötte.

Órák teltek el vele, de mintha csak percek lettek volna. A vendégek egyre kevesebben lettek és fel sem tűnt a nevetéseink hangzavarában.

– Mennünk kellene, hogy betudjanak zárni. – mondtam halkan.

– Igen.

Kimászva a helyünkről a férfi egyenesen a kijárat felé indult, az ujjainkat összefonva, a nő pedig aki kiszolgált minket, kinyitotta előttünk az ajtót, jó éjszakát kívánva.

– Merjem kérdezni, miért nem hozták ki a számlát? – bújtam a vállához.

– Valóban érdekkel a válasz?

– Nem. – kacagtam fel hangosan.

A férfi megállt az autója mellett kinyitva nekem az ajtót, segítve, hogy a szűk ruhába betudjak ülni, majd megkerülve beült mellém.

Mondtam mutogatva az útvonalat, de nem vártam, hogy elérjük a lakásom. A zene halkan szólt a kocsiba, amitől csak olyan érzésem lett, mintha régóta ismerném a férfit és nem alig huszonnégy órája.

Az épület előtt megállt a járda mellett, és leállított az autó motorját.

– Nagyon köszönöm az estét. – fordultam felé, de a kezem az ajtó nyitó kallantyújára tettem, még sem akartam kiszállni.

– Én köszönöm. – mosolyodott el. – Lenna. – mondta ki a nevem, majd elhallgatott.

– Igen?

– Szeretnék valamit megtenni, mielőtt tényleg megtudnád ki is vagyok.

– Mit? – vigyorodtam el.

A férfi lassan nyúlt az arcom felé, meleg tenyere az államra siklót és felém hajolt.

– Szeretnélek megcsókolni. – lehelte a számra.

A millimétereket, ami köztünk volt én törtem meg, ahogy az ajkaink találkoztak. A szám szétnyílt, ő pedig áttolakodott a nyelvével, táncra perdülve az enyémmel.

A gyomromban megjelent a bizsergés, ami lefelé haladt, lüktető fájdalmat okozva az alfelemen.

A csókja lassú volt és szenvedélyes, olyan, amit egy férfi sem tudott volna utána csinálni. Mindent ígért és semmit sem.

Levegőt kapkodva húzódott el tőlem. A szívem hevesebben vert, mint valaha.

– Láthatlak holnap?

– Igen. – válaszoltam, elmélyült hangon.

Felakartam hívni magamhoz. Minden porcikám akarta, hogy kimondjam a szavakat. Kinyitottam a szám, de ő újra megcsókolt, belém fojtva a szavakat.

– Indulj, vagy sosem szabadulsz tőlem. – zihálta, elhúzódva tőlem. – Holnap felhívlak.

– Rendben. – bólintottam.

Kiszálltam a kocsiból a bejárati ajtó felé indultam, majd visszanéztem rá, mielőtt a forgó ajtón bementem.

Az előcsarnokban megperdültem, de ő már elhajtott.

Nem tudta a számom, amitől egy csalódás szaladt végig rajtam. Várhattam, hogy felhívjon, mikor azt sem tudta, milyen számot tárcsázzon.

A kis táskámban kotorásztam, keresve a kulcsaimat, miközben vigasztaltam magam, hogy tudja hol lakom, ha valóban akar tőlem valamit.